Vízjel
Éves pénzügyi beszámoló Éves szakmai beszámoló Közlemények, hivatalos dokumentumok

Kik vagyunk?

A Szülőség Okosan Egyesület küldetése a felelősségteljes szülőségre való felkészítés támogatása, a veszélyhelyzetek felismerése és a segítségkérés tanításának támogatása a gyermekek biztonságának és jólétének érdekében.

Víziónk

Azért dolgozunk, hogy

  • a szülők minél jobb szülőkké tudjanak válni
  • jobban tudjanak figyelni gyermekeikre
  • hatékonyan tudjanak segíteni gyermekeiknek
  • minél szélesebb körben ismertté tegyük a gyermekjogok rendszerét
  • közérthető tájékoztatást adjunk a gyerekek biztonságát, testi-lelki jóllétét fenyegető veszélyekről, azok megelőzhetőségéről, valamint a segítségkérés lehetőségeiről

Missziónk

Céljaink megvalósítása érdekében

  • a bölcsőde, óvoda/iskolarendszeren belül és kívül részt veszünk a nemzetközi és hazai programokban, táborokat, konferenciákat szervezünk, az iskolarendszeren belül és azon kívül felnőtt képzést, továbbképzést, tanfolyami képzést szervezünk
  • keressük a lehetőséget hazai és nemzetközi szinten más szervezetekkel való együttműködésre, közös programok megvalósítására
  • oldalunkon támogatjuk a szülők és gyermekek azon törekvését, hogy hiteles szakmai információt kapjanak a gyermekbántalmazás, gyermekbalesetek és gyermekjogok témakörében
  • eszközöket adunk a szülőknek ahhoz, hogy jobban megértsék és jobban tudják segíteni gyermekeiket

Értékeink

Nyitottság

Nyitottak vagyunk az új innovációkra, új módszertani anyagokra.

Kreativitás

Rugalmasan alkalmazkodunk a kihívásokhoz, törekszünk az állandó fejlődésre.

Szakmaiság

A magunk területén mindannyian szakemberek vagyunk, és a közös érdekünk a szülőség támogatása kapcsol össze minket.

Közösség építés

Hisszük, hogy egy jó csapatban jó élni és dolgozni, és ez a szemlélet másoknak is példát adhat.

Csapatunk

Csapatunk a gyermekek jólléte és a szülők támogatása iránt elkötelezett szakemberekből és civil munkatársakból áll. Egyesületünkben dolgoznak az egészségügy területéről gyermekorvos, védőnő, dentálhigienikus szakember, továbbá jogász, gyermekvédelmi, prevenciós szakember, bölcsész és a médiakommunikációban jártas dokumetumfilm rendező, nemzetközi kapcsolatok szakértő, operatőr és pénzügyi, gazdasági szakember is.

Átláthatóság

Az átláthatóság egyesületünk számunkra azt jelenti, hogy pénzügyileg és szakmailag is tiszta, egyértelmű és átlátható módon működünk. Szakmai és egyesületi munkánkról évekre bontottan megtalálsz szakmai beszámolókat, ebből láthatód mit csinálunk, hány gyermeket és szülőt/szakembert érünk el, milyen szervezetekkel dolgozunk együtt. Pénzügyi beszámolónkat a törvényben előírtaknak megfelelően közzétesszük, ebből láthatod hogyan gazdálkodunk.